http://canadianpharmacyon.com/ canadian pharmacy pharmacy ratings http://buyphenterminewithoutprescription.net/

Mapszie - Magyar Pszichológusok Egyesülete

Ranschburg Jenőre emlékezve Nyomtatás
Írta: Dr. Vajda Zsuzsanna   
 
Ranschburg Jenő jelentős alakja volt a magyar pszichológiának. Egyesületünk dr. Vajda Zsuzsanna gondolataival tiszteleg Ranschburg Jenő előtt: 
 
 
Ranschburg Jenőre emlékezve

2011. március 10-én elhunyt Ranschburg Jenő. Jenő régi vágású úriember volt, nem teregette a családi- és magánügyeit, így azt sem tudjuk, miben is halt meg tulajdonképpen. Nem volt fiatal ember – decemberben töltötte be a 75-öt – de manapság ez nem számít túlságosan soknak. Néhány éve még azt nyilatkozta, hogy nem gondolkodik a halálon, úgy igyekszik élni, mint akinek még évtizedei vannak hátra. Legfeljebb abból gyaníthatta az ember, hogy valami nincs rendben vele, hogy év elején szokatlanul indulatosan és keserűen nyilatkozott az új hatalomról. Ebben nem az volt a meglepő, hogy nem szimpatizál vele – egész életében baloldali volt - hanem az élesség és a sarkítottság az, amit korábban kerülni igyekezett. Így még kevesebb esély van rá (másként se lenne sok), hogy az érintett politikusok elgondolkodjanak egy idős pszichológus megállapításain: félő, hogy hamis víziók rabjai.   
Jenő tanárom volt az egyetemen: ő tartotta a fejlődéslélektan előadást. Neki köszönhetem, hogy alaposan megismertem a gyermeki gondolkodás kutatásának akkor, 1970-ben még élő ikonja, Jean Piaget munkásságát. Bár Piaget (nehezen megmagyarázható okból) nem volt kedvence a szocializmus „hivatalos” pszichológiájának, a nevét minden pszichológus ismerte és a műveit kiadták. Piaget -t tehát sokan ismerték, csakhogy nem mindenki értette. A gyermeki logika különleges minőségét csak a felnőttek racionális gondolkodásán keresztül lehet megérteni – aki az utóbbit nem érti, az a gyerek sajátos gondolkodásmódját egyszerűen butaságnak véli. Ranschburg viszont kiválóan el  tudta magyarázni, mi az intuitív logika, a szinkrétizmus, a láncszemszerű gondolkodás. Írásainak legértékesebb részei közé tartozik, amikor példák segítségével bemutatja, hogyan élik meg a gyerekek a távolságot és az időt, mit jelent a mágikus gondolkodás. 
A 90-es években már az ország egyik legismertebb embere volt, a neve szinte fogalommá változott. Ma, amikor a kereskedelmi csatornák nap, mint nap űznek alattomos játékokat a nézősereggel és hírességet csinálnak a jelentéktelenből, meg  a taszítóból is, könnyű azt hinni, hogy mindenki, aki népszerű, a média „csinálmánya”. Kétségtelen, hogy Ranschburgnak is sokat segített, hogy éveken át vezetett műsort az akkor még monopolhelyzetben lévő  „királyi” televízióban. De Jenő, bár nagyon szerette a nyilvánosságot és büszke volt rá, hogy népszerű, nem  vált üres „celebbé”, nem evezett kényelmesen a népszerűség hullámain: frissítette a tudását és  reflektált az élet változásaira is.  Így például a szakma más jeles képviselőitől eltérően nem mulasztotta el megemlíteni, hogy a gyerekkori devianciák, magatartászavarok hátterében igen gyakran szociális problémák vannak. A legnagyobb kockázati tényező a gyerekek fejlődésében a szegénység, írta Gepárdkölykök című könyvében. Gyakran az anyagi helyzet romlása, a szegénység okozta folyamatos stresszhelyzetek vezetnek el a gyerekekkel szembeni durvaság, az abúzus erősödéséhez. Ám arra is felfigyel, hogy az „újgazdag” családokban is sok a kockázati tényező. A mindennel elhalmozott gyerekek nem tanulják meg, hogyan küzdjenek meg az élet nehézségeivel, a szülők „financiális védőernyőt” tartanak föléjük – írja. De szól arról is, hogy  a nagyszülők új szerephez jutnak a gyarapodó családi gondok és problémák közepette, külön kötetben foglalkozik  a gyerekek televízió- és számítógép-használatáról – hivatkozás nélkül, de láthatóan szakirodalmi források alapján.  
Jenő nem volt harcos ember, nem szerette a konfliktusokat. Csak alapos ismerői tudják, hogy bizonyos kérdésekben egyáltalán nem azt vallotta, mint a „fősodor”. A verésről például így ír: „A szülő – lehetőleg – ne alkalmazzon fizikai büntetést. Tudom hogy ezt a szabályt nem könnyű betartani. Egész pályafutásom során családokkal foglalkoztam (közben magam is három gyereket neveltem fel) ismerem azokat a helyzeteket, amikor a kimerült, ideges szülő nem képes uralkodni pillanatnyi felháborodásán és maga is arra eszmél, hogy tenyere a gyereke fenekén – vagy arcán – csattan. Ez önmagában nem tragédia; a pillanatnyi indulatok időnként elragadjatják az embert és gyerekeink előbb-utóbb úgyis észreveszik, hogy nem vagyunk tökéletesek. De ne higgyük el senkinek – még önmagunknak sem – hogy az ilyen alkalmak hasznosak és szükségesek a gyerek nevelése során és az a jó szülő, aki fizikai büntetéssel torolja meg gyermeke szabályszegését” (Szülők könyve, 325. old). Úgy tudom, hogy amikor Magyarországon törvénybe iktatták, hogy a szülői pofon bűncselekmény, megkérdezték Ranschburgot, aki más szakemberekkel egyetértésben nem értett egyet vele. Csakhogy a szakemberek véleményét többnyire akkor veszik figyelembe, ha pontosan egyezik azzal, amit a politikusok hallani szeretnének.  
Képes volt ilyet leírni: „Óvakodjunk a pszichológustól, meg az orvostól, ameddig lehet” (Az óvodáskor magatartási és személyiségproblémái, 35. old.).
Egy másik dolog, amiben igencsak egyéni véleménye volt, a nemi szerepek. Reagált arra a meglehetősen szélsőséges, de igen erős politikai hátszéllel rendelkező nézetrendszerre, amely szerint a biológiai nemünk másodlagos, alapvetően a kultúra alakítja a nemi szerepeket. Ranschburg (más pszichológusokhoz hasonlóan, aki közé magam is tartozom) jóval árnyaltabban látta a kérdést. Több könyvében is kitér a férfiak és nők eltérő biológiai tulajdonságaira, majd külön kötetben foglalja össze a nemekkel kapcsolatos nézeteit. (Férfi és nő).  Érezhetően egy kissé sértett a férfiak csökkenő presztizse miatt, miközben sajnálkozva állapítja meg, hogy a férfiak sérülékenyebbek: nemcsak a fiú magzatok sokaságára vár pusztulás, de gyakrabban megbetegszenek és korábban halnak a férfiak felnőtt korukban is. 
Meglehetősen határozott az álláspontja a családi erőszak kérdésében is, erről is született könyve.  Érvelése távolról sem egyezik a családi erőszak problémáját korábban szélsőségesen exponáló, azóta más szélsőséges nézeteiről is ismert Morvai Krisztináéval. A jeles hölgy ugyanis (más országok hasonló mozgalmaiból átemelve) úgy állította be, mintha a családi erőszak kizárólag a férfiak brutalitásának és hatalomvágyának a következménye volna. Ranschburg joggal mutat rá a helyzet komplexitására, még akkor is, ha az ő esetében a másik irányban érződik némi elfogultság. Az azonban nem kétséges, hogy a konfliktusokban két fél szerepel, és bár a férfiak többnyire fizikai erőfölényben vannak (és, bár Ranschburg erről nem beszél, de fölényben vannak azért is, mert a kapcsolat fennmaradása szinte mindig a nőknek fontosabb) a nők is komoly fegyvertárral rendelkeznek a másik fél megszorongatásá-ra, nem ritkán nekik köszönhető, hogy eszkalálódik az indulat. A kötet hivatkozásaiból megtudható, hogy az USÁ-ban a szegény megvert férfiak egyesületbe tömörültek.  
Volt, amiben nagyon nem osztottam – osztom a véleményét. Például többször is hangoztatta előadásai során, hogy ő már az óvodáson látja, hogy agresszív felnőtt, vagy szociopata lesz belőle. Kétségtelen, hogy a genetikai determinizmusnak tekintélyes egyetemeken vannak képviselői, de bármilyen tekintély mondja is, ez a nézet tarthatatlan. Természetesen senki nem vitatja, hogy vannak egyéni prediszpozíciók, de az eltérő társadalmi feltételek között élő gyerekek fejlődésének összehasonlítása cáfolhatatlanul bizonyítja a környezet óriási szerepét. Kár, hogy Ranschburg, az aktuális divatot követve, fokozatosan feladta véleményét, amely szerint a túl sok babusgatás, a túlvédés nem segíti elő az egészséges fejlődést,  a gyerek iránti túlzott gyöngédség gyakran a szülő és nem a gyerek igénye.
Mindez azonban nem változtat rajta, hogy Ranschburg Jenő egy teljes nemzedék
gyermeknevelési kultúráját alakította, meggyőződésem szerint pozitív irányban.
Úgy volt a közönség kedvence, hogy soha nem negédeskedett, nem írt gagyi szöveget. Mindent alaposan elmagyaráz,  bátran használ idegen szavakat – a közönség ettől csak megtisztelve érezte magát. Bármennyi „esetet” látott az évek során – pletykák szerint többek között ismert politikusok, közéleti emberek gyerekeiét –, az unott megszokás, kiégés semmilyen jelét nem lehetett látni rajta. Mindig figyelt és tanult – és tőle is mindig lehetett tanulni. 

                                                                                  Vajda Zsuzsanna 
 

Hírlevél

Feliratkozás a MaPsziE hírlevelére: A hírlevélben leginkább az egyesület által szervezett programokról adunk hírt, így például a pszichológia szabadegyetemekről, az általunk szervezett konferenciákról, és a pszichológia világát érintő témákról. Hírlevél általában havonta vagy kéthavonta jelenik meg.

 

A Hírlevélre való feliratkozáshoz klikk ide!

 

Mapszie - Magyar Pszichológusok Egyesülete Template by Ahadesign Támogatja a Joomla!