| UNICEF fotópályázat a gyermekek jogairól |
|
|
A Digicams.hu honlapon jelent meg először magyarul az UNICEF fotópályázata a gyermekek jogairól.
Az említett írás: "Az ENSZ gyermekjogi egyezményének 20. évfordulója alkalmából a World Photography Organisation, a Sony és a UNICEF online akciót indít útjára. Ezek keretében arra kérik a fiatalokat és a felnőtteket, hogy egy-egy fotó felajánlásával támogassák a gyermekek jogainak tiszteletben tartását. A képnek és a magyarázatul írt szöveges vallomásnak/történetnek a következő alapvető jogok egyikére kell vonatkoznia: élethez, oktatáshoz, egészséghez való jog, védelem az erőszaktól, a kizsákmányolástól, illetve a véleménynyilvánításra vonatkozó jog. Az UNICEF által felkért néhány közismert személyiség már kifejezte az ügy iránti elkötelezettségét saját készítésű fényképpel és vallomással. Az érdeklődők megismerhetik – mások mellett – Ewan McGregor skót színész, Reza iráni fotóművész és emberjogi aktivista vagy David Beckham angol labdarúgó történetét. A pályázatra beküldött képek online kiállítássá állnak majd össze a World Photography Awards honlapján, néhányat pedig kiállítanak a szervezet 2010. évi díjkiosztó ünnepségén, Cannes-ban. A beküldött munkák alapján kiválasztott hat fiatal 2010-ben világhírű fotósok közreműködésével létrejövő fotós műhelymunkában vehet részt Etiópiában."
Az eredeti UNICEF fotópályázati kiírás ide klikkelve érhető el.
|
Legújabb tartalmak
- Vajda Zsuzsanna: Az ember és kicsinye - Kézikönyv a józan nevelésről
- Meghívó 2010. évi rendes közgyűlésre
- Szülészetekkel kapcsolatos elégedettség felmérése
- Segítség Haitinek - Hívja a 1749-et!
- Zárt ajtók - nyitott lelkek konferencia
- UNICEF fotópályázat a gyermekek jogairól
- III. Miskolci Taní-tani Konferencia
- Pszichológiai PhD Konferencia 2010
- Program Eltűnő gyermekkor 2009
- Eltűnő gyermekkor nyomában - konferencia ismertető
- Pályázat országos szakfelügyelői pozíció betöltésére
- Pszichológia Szabadegyetem 2009 ősz
- Konferencia felhívás - Az eltűnő gyermekkor nyomában
- Program 2009
- Pszichológia Szabadegyetem 2009 nyár
- Beszámoló a Klinikai Pszichológiai Szekció 2009. 03. 27.-i üléséről
- Petíció - Klinikai szakpszichológus képzés
- Important deadlines
- Method of payment
- Gyermekkor 2009 konferencia
- Siettetett gyerekek
- Registration form ESHHS 2009
- Változtassuk meg a gyerekkor kultúráját!
- Call For Papers ESHHS 2009
- Welcome ESHHS 2009
- Gyerekek az olimpián
Hírlevél
Feliratkozás a MaPsziE hírlevelére: A hírlevélben leginkább az egyesület által szervezett programokról adunk hírt, így például a pszichológia szabadegyetemekről, az általunk szervezett konferenciákról, és a pszichológia világát érintő témákról. Hírlevél általában havonta vagy kéthavonta jelenik meg.
A Hírlevélre való feliratkozáshoz klikk ide!

