| Pszichológiai PhD Konferencia 2010 |
|
Felhívás doktorandusz-hallgatók részéreOrszágos Pszichológiai PhD Konferencia
A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság kiemelt feladatának tekinti, hogy hozzájáruljon az elméleti kutatások széles körben való megismerhetőségéhez és azok gyakorlatban történő hasznosíthatóságához. Ennek szellemében hirdeti meg az Országos Pszichológiai PhD Konferenciát. A konferencia célja, hogy fórumot nyújtson azon hazai kutatóműhelyek fiatal tehetségei, illetve a munkájukat segítő tapasztalt kutatók, témavezetők számára, akik a pszichológia területén belül elméleti vagy alkalmazott pszichológiai témákkal foglalkoznak. A konferencia résztvevői egyúttal átfogó képet kapnak az aktuális PhD kutatások helyzetéről, tematikus spektrumáról és módszertanáról. A konferencián a BA és MA szintű pszichológushallgatók, valamint más érdeklődők részvételére is számítunk. A beérkezett előadás-tervezetek alapján a Tudományos Bizottság állítja össze a tematikát. A Tudományos Bizottság elnöke Prof. Dr. Vargha András. A konferenciát a Magyar Pszichológiai Társaság és a Doktoranduszok Országos Szövetsége együttműködésével szervezzük. A Tudományos Bizottság által legjobbnak minősített előadásokat ösztöndíjjal jutalmazzuk: I. hely: 100.000 Ft II. hely: 50.000 Ft Jelentkezés módja előadók számára: Amennyiben szeretne előadóként részt venni a konferencián, kérjük, hogy 2009. november 27-ig töltse ki a mellékelt előadói jelentkezési lapot, illetve jelentkezéséhez csatolja maximum 1 oldalas előadásvázlatát. (Ajánlott formátum: MS Word, 12 pt Times New Roman betűtípus, 1,5 sorköz.) A konferencia Tudományos Bizottságának az előadások elfogadásáról vagy elutasításáról hozott döntéséről, valamint a végső előadással kapcsolatos formai követelményekről 2009. december 22-ig értesítjük az érintetteket. A konferencia tervezett időpontja: 2010. március 26. Helyszíne: Budapest (a pontos helyszín tervezés alatt)
|
Legújabb tartalmak
- Vajda Zsuzsanna: Az ember és kicsinye - Kézikönyv a józan nevelésről
- Meghívó 2010. évi rendes közgyűlésre
- Szülészetekkel kapcsolatos elégedettség felmérése
- Segítség Haitinek - Hívja a 1749-et!
- Zárt ajtók - nyitott lelkek konferencia
- UNICEF fotópályázat a gyermekek jogairól
- III. Miskolci Taní-tani Konferencia
- Pszichológiai PhD Konferencia 2010
- Program Eltűnő gyermekkor 2009
- Eltűnő gyermekkor nyomában - konferencia ismertető
- Pályázat országos szakfelügyelői pozíció betöltésére
- Pszichológia Szabadegyetem 2009 ősz
- Konferencia felhívás - Az eltűnő gyermekkor nyomában
- Program 2009
- Pszichológia Szabadegyetem 2009 nyár
- Beszámoló a Klinikai Pszichológiai Szekció 2009. 03. 27.-i üléséről
- Petíció - Klinikai szakpszichológus képzés
- Important deadlines
- Method of payment
- Gyermekkor 2009 konferencia
- Siettetett gyerekek
- Registration form ESHHS 2009
- Változtassuk meg a gyerekkor kultúráját!
- Call For Papers ESHHS 2009
- Welcome ESHHS 2009
- Gyerekek az olimpián
Hírlevél
Feliratkozás a MaPsziE hírlevelére: A hírlevélben leginkább az egyesület által szervezett programokról adunk hírt, így például a pszichológia szabadegyetemekről, az általunk szervezett konferenciákról, és a pszichológia világát érintő témákról. Hírlevél általában havonta vagy kéthavonta jelenik meg.
A Hírlevélre való feliratkozáshoz klikk ide!
