Mapszie - Magyar Pszichológusok Egyesülete

Vajda Zsuzsanna: Az ember és kicsinye - Kézikönyv a józan nevelésről Nyomtatás
Vajda Zsuzsanna: Az ember és kicsinye  Kézikönyv a józan nevelésről

Vajda Zsuzsanna neves pszichológus, egyetemi tanár, aki évtizedek óta foglalkozik a fejlődés és a nevelés kérdéseivel. Könyveit, „A gyermek pszichológiai fejlődésé”t és a Kósa Évával közösen írott Neveléslélektant az ország számos felsőoktatási intézményben használják tankönyvként. Mesterének a budapesti pszichoanalitikus iskola korán elhunyt tagját, Bálint Alice-t tekinti, aki a maga korában szintén nagy súlyt fektetett a szülők tájékoztatására.

Vajda Zsuzsanna könyvében a gyermekre vágyó fiatalokkal és a gyakorló szülőkkel szeretné a tudását, tapasztalatait megosztani. Mint máskor is, ezúttal is vitába száll a „fősodorral”. A globális hangzavarban formálódó gyermeknevelési elvek szerint minél tovább kell nyújtani a csecsemő- és kisgyermekkort, majd az óriáscsecsemőből egy csapásra „versenyképes”, több nyelven beszélő kis zsenit kell alakítani. Nem meglepő, ha sok szülő visszaretten a teljesíthetetlen elvárásoktól, amelynek képviselői egyáltalán nem veszik figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait.

Vajda Zsuzsanna segíteni szeretne a gyermekre vágyóknak és a szülőknek abban, hogy világosan lássák a gyermeknevelés örömeit és kockázatait, hogy megfelelően tudják mérlegelni saját lehetőségeiket. Arra biztatja a szülőket, hogy ne féljenek a gyermekneveléstől, bízzanak saját ítélőképességükben és a józan eszükben. Nem osztja a szakértők többségének álláspontját, amely szerint az anyák és apák lehetőleg sohase veszítsék el a fejüket. Csak az marad örökké higgadt, aki közömbös, akit valójában nem érdekel a másik ember. Azt kell megakadályoznunk, hogy az indulat, a vak düh irányítsa a cselekedeteinket.

A szerző alaposan körüljárja a cseperedő gyerekek életkori sajátosságait a születéstől a kisiskolás korig. Részletesen ír a bölcsődéről, az óvodáról és az iskoláról, kitér a számítógép használat kockázataira is. Bár a könyvben bőségesen találhatunk javaslatokat az egyes életkorokhoz illő nevelési eljárásokra nézve, a pszichológus elsősorban abban szeretné támogatni a szülőket, hogy a fejlődéslélektan eredményeinek birtokában maguk találjanak rá a gyerekeiknek, a helyzetnek és önmaguknak legmegfelelőbb nevelési módszerekre. A könyv utolsó fejezetében különleges, sok embert foglalkoztató problémákkal és azok lehetséges megoldásaival találkozunk: kire bízzuk a gyereket, amikor dolgozunk, vagy más tennivalónk van, mikor vigyük el hosszabb utazásra,  milyen hatással van a gyerekekre a családi konfliktus, a gyász és a betegség.

A könyv azoknak szól, akik felelősen akarnak dönteni a gyermekvállalásról, és többet szeretnének tudni a gyerekükről, önmagukról és  a nevelésről.
 
Meghívó 2010. évi rendes közgyűlésre Nyomtatás

Tisztelt MAPSZIE Tagok!

A MAPSZIE Elnöksége 2010. évi rendes közgyűlését 2010. május 10-e, 17 órára hívja össze. Helyszín: Budapest 1062 Székely Bertalan u. 3. fsz. 3.

Amennyiben a meghirdetett időpontban nincs jelen a tagság többsége, az Elnökség a közgyűlést változatlan napirenddel 17.30-ra hívja össze.
 

Napirendi pontok

1. Az Elnökség beszámolója a 2009-ben végzett munkáról

- konferenciák
- ismeretterjesztő programok
- gazdálkodás
- nyilvánosság


2. Az  Elnökség ismerteti javaslatait az Egyesület további tevékenységét, az ez évi terveket
3. Tagfelvétel

Szeretnénk, ha a tagság véleményt mondana az eddigi munkáról minél nagyobb arányban bekapcsolódna az Egyesület munkájába.

MINDEN TAGUNK RÉSZVÉTELÉRE FELTÉTLENÜL SZÁMÍTUNK!
 
 
 2010-04-21                                 Vajda Zsuzsanna elnök

 
Szülészetekkel kapcsolatos elégedettség felmérése Nyomtatás

Igen érdekes és fontos kutatás indult a budapesti szülészetekkel kapcsolatos elégedettségről.

Kérünk mindenkit, aki 2008-ban vagy azóta szült valamelyik budapesti szülészeten, hogy töltse ki az alábbi rövid kérdőívet.

 

A kérdőív ide klikkelve érhető el.

 

Az alábbiakban pedig a felmérést végző kutató szavai:

 

"Kedves Édesanyák!

A budapesti szülészetekkel kapcsolatos elégedettséget szeretném mérni az alábbi kérdőívvel. Kitöltése csak 5 percet vesz igénybe. A kérdőív anonim, és az eredményeket csak összesített formában fogom közölni.

Ha kellően sokan töltenék ki, akkor az eredményekből látni lehetne, hogy a kismamák megítélése szerint melyek a problémás területek és milyen különbségek vannak az intézmények között.

Kérlek, csak akkor töltsd ki a kérdőívet, ha 2008-ban, 2009-ben vagy 2010-ben szültél valamelyik budapesti szülészeten.

Én is nemrég hoztam világra a kisfiamat. Ez indított arra, hogy ezzel a témával foglalkozzak. Így azt is tudom, hogy milyen értékes a kisgyerekes édesanyák ideje. Ezért különösen köszönöm, hogy időt szakítasz a kérdőív kitöltésére.

Fürediné dr. Kovács Annamária"

 

A kérdőív ide klikkelve érhető el.

 

 
Segítség Haitinek - Hívja a 1749-et! Nyomtatás

Az alábbiakban az UNICEF felhívását tesszük közzé:Haiti gyerekek
(forrás: unicef.hu)

 

Segítség Haitinek - Hívja a 1749-et!

Hívásával életeket ment!

1 hívás = 200 Ft = 100 db vízfertőtlenítő tabletta = 400 l tiszta ivóvíz

Eddig érkezett hívások száma: 85000
A hívás ára 200 forint, amit teljes egészében megkap az UNICEF. 1 hívás árából az UNICEF 100 darab vízfertőtlenítő tablettát tud vásárolni, mellyel 400 liter tiszta ivóvizet biztosíthat a földrengés gyermekáldozatai számára.

A 1749 a három mobilszolgáltató és a T-Home vezetékes hálózatából hívható. Ha sms-t küld, írja be: Haiti

Küldhet adományt is az UNICEF Magyar Bizottság 11705008-20123725 számú számlájára. A közlemény rovatban tüntesse fel: Haiti.

Helyzetjelentés Haitiből

A kaotikus állapotok és a logisztikai nehézségek ellenére a napokban 26 helyen állított fel 5000 és 10000 literes víztartályokat az UNICEF. Ezenkívül 120 000 palack ivóvizet is szétosztottak a szervezet munkatársai.

Az UNICEF irányításával eddig 52 vízosztó helyet létesítettek, elsősorban kórházakban, illetve azokban a városnegyedekben, ahol nagyon sok a hajléktalan. Ezeken a helyeken sürgősen latrinákat kell építeni.

A vízellátás és a szennyvízkezelés teljesen összeomlott a városban. A földrengés által sújtott területen, ahol 3 millió lakos él, naponta mintegy 9 ezer tonna ürülék kerül a környezetbe. Mivel egyre romlanak a higiénés körülmények, nő a betegségek, járványok veszélye, mely elsősorban a gyerekeket és a várandós nőket fenyegeti. Becslések szerint 37000 terhes nő él a katasztrófa övezetben.

Az ENSZ 17 védelmi zónát hozott létre Port-au-Prince-ben, ahol élelmet, ivóvizet és védőfelszereléseket osztanak, illetve orvosi ellátást biztosítanak.

Az UNICEF a haiti kormánnyal és más szervezetekkel, például a Vöröskereszttel együttműködve, nekikezdett a kísérő nélküli gyerekek azonosításához. Ezek a gyerekek nemcsak éheznek, hanem sürgős pszichoszociális segítségre szorulnak. Az UNICEF felhívta a figyelmet, hogy ezeknek a gyerekeknek az azonosítása és családjuk megtalálása jelenleg elsőbbséget élvez bármilyen alternatív elhelyezéssel (például árvaházakkal vagy az örökbefogadással) szemben.

 
Zárt ajtók - nyitott lelkek konferencia Nyomtatás


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetén belül működő Kriminál- és börtönpedagógiai Szakmai Műhely és a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete egy napos szakmai konferenciát rendez

Zárt ajtók – nyitott lelkek címmel a gyermek- és fiatalkori agresszivitás és bűnelkövetés témakörében

2010. február elsején 9 órai kezdettel
a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében.

Hivatalos meghívó letöltése

Jelentkezési lap letöltése

A KONFERENCIA CÉLJA:

A konferencia célkitűzése, hogy megismertessük a büntetés-végrehajtási intézetekben, javítóintézetekben folyó pedagógiai és pszichológiai munkát, a legújabb kutatási eredményeket, terápiás lehetőségeket a szélesebb értelemben vett szakmai közönséggel, a téma iránt érdeklődőkkel. Célunk, hogy az eddig inkább zárt közösségként működő büntetés-végrehajtási intézetek külső kapcsolatai erősödjenek a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szervezetekkel, szakemberekkel annak érdekében, hogy a kettő közötti szakmai párbeszéd elindulhasson. Ezen kívül szeretnénk segíteni a közoktatási intézményekben dolgozó pedagógusokat abban, hogy a serdülőkori agresszivitás kezelésével, a bűnmegelőzés alternatív lehetőségeivel megismerkedhessenek, meglássák azokat az utakat, melyekkel segíthetik a deviáns, kriminalizálódás útjára lépett fiatalokat.


A KONFERENCIA TÉMÁI:

    Agresszivitás serdülőkorban
    Pszichológiai munka a kriminalizálódott fiatalok körében
    Fiatalkorú bűnelkövetők oktatásának helyzete
    Pártfogás és utógondozás
    Bűnmegelőzés és prevenció
    Iskolai gyermekvédelem

 

Bővebben... (A konferencia részletes programjához klikk ide!)
 
UNICEF fotópályázat a gyermekek jogairól Nyomtatás

 

A Digicams.hu honlapon jelent meg először magyarul az UNICEF fotópályázata a gyermekek jogairól.

 

Az említett írás:

"Az ENSZ gyermekjogi egyezményének 20. évfordulója alkalmából a World Photography Organisation, a Sony és a UNICEF online akciót indít útjára. Ezek keretében arra kérik a fiatalokat és a felnőtteket, hogy egy-egy fotó felajánlásával támogassák a gyermekek jogainak tiszteletben tartását. A képnek és a magyarázatul írt szöveges vallomásnak/történetnek a következő alapvető jogok egyikére kell vonatkoznia: élethez, oktatáshoz, egészséghez való jog, védelem az erőszaktól, a kizsákmányolástól, illetve a véleménynyilvánításra vonatkozó jog.

Az UNICEF által felkért néhány közismert személyiség már kifejezte az ügy iránti elkötelezettségét saját készítésű fényképpel és vallomással. Az érdeklődők megismerhetik – mások mellett – Ewan McGregor skót színész, Reza iráni fotóművész és emberjogi aktivista vagy David Beckham angol labdarúgó történetét.

A pályázatra beküldött képek online kiállítássá állnak majd össze a World Photography Awards honlapján, néhányat pedig kiállítanak a szervezet 2010. évi díjkiosztó ünnepségén, Cannes-ban. A beküldött munkák alapján kiválasztott hat fiatal 2010-ben világhírű fotósok közreműködésével létrejövő fotós műhelymunkában vehet részt Etiópiában."

 

Az eredeti UNICEF fotópályázati kiírás ide klikkelve érhető el.

 

 

 

 
III. Miskolci Taní-tani Konferencia Nyomtatás

 

Meghívó


A Miskolci Egyetem Tanárképző Intézete, az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság Neveléstudományi Szakbizottsága,  a Magyar Pedagógiai Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tagozata, valamint a Taní-tani alternatív iskolai folyóirat jövőre is megrendezi immár hagyományos konferenciáját. Mivel az elmúlt években komoly és növekvő érdeklődés mutatkozott a rendezvényünk iránt, idén a konferenciát kétnaposra bővítjük. Így reményeink szerint több lehetőség nyílik a szakmai beszélgetésekre és a kötetlen informális eszmecserékre is.

Konferenciánkon kiemelt helyet szeretnénk biztosítani az oktatás és nevelés aktuális, a pedagógus társadalmat, a szülőket és a gyerekeket foglalkoztató problémáinak, nyitott kérdéseinek, mint például az oktatás tartalma,  a fegyelem, az iskolai tanulás motivációja, az iskolai értékelés, a jutalmazás és büntetés, a pedagógus–szülő viszony, az integráció és a szegregáció.
A konferencia helyszíne: Miskolc, Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, 3529 Miskolc, Szigethy Mihály u. 8.
Időpontja: 2010. január 29-30.

A konferenciára benyújtható egyéni előadás és szimpózium terve. További részletek és regisztráció a ME Tanárképző Intézet honlapján keresztül

tanarkepzo.hu

Vajda Zsuzsanna
A Szervezőbizottság elnöke

 
Pszichológiai PhD Konferencia 2010 Nyomtatás

 

Felhívás doktorandusz-hallgatók részére

Országos Pszichológiai PhD Konferencia

 

A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság kiemelt feladatának tekinti, hogy hozzájáruljon az elméleti kutatások széles körben való megismerhetőségéhez és azok gyakorlatban történő hasznosíthatóságához. Ennek szellemében hirdeti meg az Országos Pszichológiai PhD Konferenciát.
A konferencia célja, hogy fórumot nyújtson azon hazai kutatóműhelyek fiatal tehetségei, illetve a munkájukat segítő tapasztalt kutatók, témavezetők számára, akik a pszichológia területén belül elméleti vagy alkalmazott pszichológiai témákkal foglalkoznak.
A konferencia résztvevői egyúttal átfogó képet kapnak az aktuális PhD kutatások helyzetéről, tematikus spektrumáról és módszertanáról.
A konferencián a BA és MA szintű pszichológushallgatók, valamint más érdeklődők részvételére is számítunk.
A beérkezett előadás-tervezetek alapján a Tudományos Bizottság állítja össze a tematikát. A Tudományos Bizottság elnöke Prof. Dr. Vargha András. A konferenciát a Magyar Pszichológiai Társaság és a Doktoranduszok Országos Szövetsége együttműködésével szervezzük.

A Tudományos Bizottság által legjobbnak minősített előadásokat ösztöndíjjal jutalmazzuk:
I. hely: 100.000 Ft II. hely: 50.000 Ft

Jelentkezés módja előadók számára:
Amennyiben szeretne előadóként részt venni a konferencián, kérjük, hogy 2009. november 27-ig töltse ki a mellékelt előadói jelentkezési lapot, illetve jelentkezéséhez csatolja maximum 1 oldalas előadásvázlatát. (Ajánlott formátum: MS Word, 12 pt Times New Roman betűtípus, 1,5 sorköz.) A konferencia Tudományos Bizottságának az előadások elfogadásáról vagy elutasításáról hozott döntéséről, valamint a végső előadással kapcsolatos formai követelményekről 2009. december 22-ig értesítjük az érintetteket.

A konferencia tervezett időpontja: 2010. március 26.

Helyszíne: Budapest (a pontos helyszín tervezés alatt)
Részvételi díj: a részvétel ingyenes


További információ:
Dr. Vass Zoltán
elnök
SZVT Alkalmazott Pszichológiai szekció
Tel. 30/919-3234
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 
Eltűnő gyermekkor nyomában - konferencia ismertető Nyomtatás

 

 

 

Az eltűnő gyermekkor nyomában

 

A Magyar Pszichológusok Egyesülete (MAPSZIE) tudományos konferenciája

Az UNICEF Magyar Bizottsága támogatásával

Közreműködő: Neveléstudományi Egyesület

Budapest, 2009 november 21,  Moholy Nagy Művészeti Egyetem

 

                       

Bár napjainkban a gyerekek jólléte a nemzetközi szervezetek elsőrendű céljai közé tartozik, egyre gyakrabban megfogalmazódik az aggodalom, hogy a helyzet a modernizáció másfél évszázadának pozitív fejlődése után ismét romlik. A világ különböző régióiban tevékenykedő szociológusok és pszichológusok a gyermekkor eltűnéséről beszélnek. Mint minden, saját érdekképviseletre nem képes társadalmi csoportot, a gyerekeket is igen hátrányosan érinti a növekvő társadalmi egyenlőtlenség a gazdaságban és a hatalomban. A mai gazdasági – társadalmi körülmények egyre nehezebbé teszik a gyerekkor különleges státuszának fenntartását, a védettség megőrzését, a sajátos gyermeki gondolkodásmód és érzelemvilág tiszteletben tartását.

A konferencia  célja, hogy a diszciplináris keretektől függetlenül merüljenek fel azok a gyerekkorral és gyerekekkel kapcsolatos problémák, amelyekkel a különböző területeken működő szakértők találkoznak. A programban elméleti – elvi kérdések tisztázására is történik kísérlet, de a résztvevők között túlnyomó többsége gyakorlati szakember, pedagógus és pszichológus, akik mindennapi munkájuk során szembesülnek a gyerekek sorsának változásaival. A programot kerekasztal beszélgetés zárja, amelynek során a résztvevők közösen próbálnak gondolkodni a felmerült problémák megoldási lehetőségeiről.

 

Részletes program, és további információk a bal oldali menüben.

 

 
Pszichológia Szabadegyetem 2009 ősz Nyomtatás

II. PSZICHOLÓGIA SZABADEGYETEM 2009 ŐSZ

Aktuális pszichológiai kérdésekről egyetemi szinten – közérthetően

Szervező: A Magyar Pszichológusok Egyesülete (MAPSZIE) mapszie.hu

2009 november 7-8 (szombat, vasárnap)
Helyszín: Moholy Nagy Iparművészeti Egyetem 105. terem
Budapest, XII. Zugligeti út  9-25.

A rendezvény hivatalos honlapja: http://mapszie.hu/pszichologia-szabadegyetem-2009-osz

Egyetemi előadások, interaktív és közösségi foglalkozások: (Minden előadó pszichológus)

 

MaPsziE

Szombat 2009.11.7.

Vasárnap 2009.11.8.

délelőtt

10:00-13:00

 

Mindennapi kríziseink

Előadó: Meixner Veronika

 

A szexualitás és a nemi szerepek pszichológiai kérdései

Előadó: Füredi Krisztián

 

délután

14:00-17:00

 

Lógok a neten - Az internetes kommunikáció pszichológiai sajátosságai

Előadó: Vajda Zsuzsanna

 

 

Pszichodráma workshop

a nemi szerepek, párkapcsolatok, szexualitás témakörében

Pszichodráma vezető:

Füredi Krisztián

 

este

18:00-21:00

 

Filmklub    Ki a gyilkos? – Horror és erőszak a filmvásznon

Utána kötetlen beszélgetés

Vajda Zsuzsanna

 

 

 

A részletes program megtalálható az alábbi oldalakon és a MAPSZIE honlapján!

 

A folytatáshozz klikk ide! (2009 Őszi Pszichológia Szabadegyetem részletes programja...)
 
Pályázat országos szakfelügyelői pozíció betöltésére Nyomtatás

 

Az országos tisztifőorvos és az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ főigazgatója pályázatot hirdet az Országos klinikai pszichológiai szakpszichológus szakfelügyelői valamint, az Észak-alföldi regionális klinikai szakpszichológus szakfelügyelői területen.

 

 

Feladat: Az egészségügyi miniszter által alapított Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ szakértőjeként szervezi és irányítja a szakterülete szakfelügyeleti tevékenyéségét az egészségügyi szolgáltatók szakmai felügyeletéről szóló 15/2005. (V.2.) EüM rendeletben foglaltak szerint.

 

Pályázati feltételek:

- általános orvosi szakképzettség és az adott szakterületre vonatkozó szakorvosi képesítés.

 

TOVÁBB: További feltételek és a teljes kiírás az Egészségügyi Közlöny aktuális számában (2043-2045. oldalak), amely ide klikkelve érhető el.

 
Konferencia felhívás - Az eltűnő gyermekkor nyomában Nyomtatás

FELHÍVÁS

 

AZ ELTŰNŐ GYERMEKKOR NYOMÁBAN

 

Regisztrációs lap letöltése

 

A MAGYAR PSZICHOLÓGUSOK EGYESÜLETE TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA

Rendezvényünk kapcsolódik az UNICEF által 2009 novemberében szerveződő programokhoz, abból az alkalomból, hogy éppen 2009 nov. 20.-án lesz 20 éves az ENSZ Gyermekjogi egyezmény.

 

Időpont:   2009 november 21. szombat 10-18 óra                                       

Helyszín: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME)

Budapest, XII. Zugligeti út 9-25

 

Főbb témák:

      -     Koncepciók a gyerekről és a gyermeknevelésről a 21. században

-          Gyermekgondozás, családi nevelés, szülő – gyerek kapcsolatok

-          Óvodai, iskolai oktatás,  nevelés a jelenben

-          Gyermekvédelem és a posztmodern gyerekkor

-          Gyermekkor és a tömegkommunikáció, internet digitális média

-          Gyermekkori lelki betegségek, zavarok és gyógyításuk

 

Várjuk a fenti témákhoz kapcsolódó, vagy bármilyen más, a gyerekek helyzetét, sorsát, a pedagógiai és pszichológiai ellátást illető előadásokat!

 

Részvételi formák:

       -    Poster

       -    Előadás

       -    Szimpózium

 

Jelentkezés:

Előadók és poszter-szerzők: 800-1000 karakteres absztrakt benyújtásával

Szimpóziumszervezők: a szimpózium összefoglalása, az előadások (max. 5) összefoglalása maximum 500 karakter terjedelemben

Az absztraktokat és a mellékelt regisztrációs lapot kitöltve

Absztraktok benyújtásának határideje: október 5.

Az előadások elfogadásáról szóló döntés: október 15.

 

Részvételi díj:

Október 31.-ig   5000 Ft

A helyszínen:    6000 Ft

 

A részvételi díjat, amely magában foglalja az ebéd költségét is, az alábbi számlaszámra kérjük:

Magyar Pszichológusok Egyesülete

1201 0659-01134645-0010 0009

Vajda Zsuzsanna

A Magyar Pszichológusok Egyesülete (MAPSZIE) elnöke

 

Regisztrációs lap letöltése

 
Pszichológia Szabadegyetem 2009 nyár Nyomtatás
 
Pszichológia Szabadegyetem 2009 nyár

 

Aktuális pszichológiai kérdésekről egyetemi szinten – közérthetően

 

Szervező: A Magyar Pszichológusok Egyesülete (MAPSZIE) mapszie.hu

 

2009 június 29. - 2009 július 3.

 

Helyszín: Moholy Nagy Iparművészeti Egyetem

Budapest, XII. Zugligeti út  9-25.

 

A rendezvény hivatalos honlapja: http://mapszie.hu/pszichologia-szabadegyetem-2009-nyar

 

Egyetemi előadások, interaktív és közösségi foglalkozások:

 

MaPsziE

előadás

 

délelőtt 9:00-13:00

interaktív program

 

délután 14:00-17:00

közösségi program

este 18:00-

hétfő

06.29

A szexualitás és a nemi szerepek pszichológiai kérdései

 

Előadó: Füredi Krisztián

 

Autogén tréning sajátélmény

 

 

Vezető: Meixner Veronika

Filmklub   A délelőtti előadás témájában egy nagyjátékfilm, utána kötetlen beszélgetés az előadóval

Füredi Krisztián

kedd

06.30

Mohó sapiens - Az evés és az evészavarok pszichológiai kérdései

Előadó: Forgács Attila

Pszichodráma workshop

Pszichodráma vezető

 Füredi Krisztián

Potenciális evészavar generátor

Vezető: Forgács Attila

szerda

07.01

A sport és a versenyhelyzetek pszichológiai kérdései

 

Előadó: Lubinszky Mária

Megoldás problémák helyett – Versenysportból merített megoldásorientáció

Vezető: Lubinszky Mária

Filmklub    Agresszió a képernyőn

Utána kötetlen beszélgetés

Vajda Zsuzsanna

csütörtök 07.02

Mindennapi kríziseink

 

Előadó: Meixner Veronika

Konfliktuskezelő tréning

 

Tréner: Forgács Attila

Filmklub   Rettenetes szülők

Utána kötetlen beszélgetés

Meixner Veronika

péntek

07.03

Élet a hálóvilágban - Az internetes kommunikáció pszichológiai sajátosságai

Előadó: Vajda Zsuzsanna

Internet pszichológia – interaktív ülés

 

Vezető: Vajda Zsuzsanna

Kerti grill parti – a hét zárása, tanulságok, élmények

Moderátorok: az előadók

 

A részletes program megtalálható az alábbi oldalakon és a MAPSZIE honlapján!

Klikk ide a részletes programleíráshoz és az egyéb részletekhez
 
Beszámoló a Klinikai Pszichológiai Szekció 2009. 03. 27.-i üléséről Nyomtatás
A beszámoló ideiglenesen nem elérhető.
 
Petíció - Klinikai szakpszichológus képzés Nyomtatás
Tisztelt Miniszter Úr!

A SOTE Klinikai Pszichológia Tanszéke áprilisban szakmai szinten tartó tanfolyamot szervez a számunkra (http://www.sote.hu/intezetek/?inst_id=45) , amelyen a részvétel kötelező.  A szintentartó tanfolyam jogi hátterét az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter 52/2003. (VIII. 22.) ESzCsM rendelete képezi, amely az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és klinikai szakpszichológusok folyamatos továbbképzéséről rendelkezik.
Az eljárást elfogadhatatlannak találjuk, az alábbi okokból:
-         Kételkedünk benne, hogy egy négy napos,  a klinikai pszichológia különböző szakágazataiban dolgozók számára egységes tanfolyam valóban elmélyítené szakmai ismereteinket.
-         Tiltakozunk a bejelentés felszólító módja, a tanfolyamra jelentkezés rövid határideje és a tanfolyam díja ellen (fejenként 42 000 Ft)
-         Elfogadhatatlannak tartjuk a felhívásban szereplő burkolt fenyegetést, amely szerint a tanfolyamról való távolmaradók elveszíthetik a szakpszichológusi munkára való jogosultságukat. Egy néhány napos tanfolyam nem mérhető sok éves képzésünkhöz, munkánkhoz és tapasztalatunkhoz. Az ennek alapján történő szakmai nyilvántartás nyilvánvalóan értékét veszti.
-         Visszatetszőnek tartjuk a SOTE Klinikai Pszichológia Tanszékének rendkívüli túlsúlyát (Budapesten: monopolhelyzetét) a klinikai pszichológusok továbbképzésében. Attól tartunk, hogy ez a helyzet mind a továbbképzés költségeire, mind a színvonalára rányomja a bélyegét.
Javaslataink:
-         A klinikai pszichológusok továbbképzésének újraszabályozása. Szükség van rá, hogy a kollégák lépést tartsanak a szakma új eredményeivel, de maguk dönthessék el, milyen formában tájékozódnak, tudásukról vizsgán, vagy szupervízió során adhassanak számot. A tanfolyamok legyenek opcionálisak. Erősen megkérdőjelezhető, hogy a hasonló, néhány napos plenáris előadások valóban a tartalmi továbbképzést szolgálják-e?
-         Kezdeményezzük, hogy az illetékes minisztérium  a szakma képviselőivel való konzultáció után alakítson ki új formákat a szintentartás ellenőrzésére és jelöljön ki több  képzőhelyeket,  amelyek a klinikus pszichológusok továbbképzésére jogosultak.
 
Kérjük, ha egyetértesz a levél tartalmával, írja/d alá az egészségügyi miniszternek címzett levelet a  http://www.PetitionOnline.com/mapszie/petition.html webhelyen, s továbbítsa/d e levelet minden általad ismert érintettnek.
 
Gyermekkor 2009 konferencia Nyomtatás

Konferencmapszie_gyermekkor2009ia felhívás

Regisztrációs lap letöltéséhez klikk ide

 

GYERMEKKOR 2009

A MAGYAR PSZICHOLÓGUSOK EGYESÜLETE TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA
Időpont:   2009 június 12, 10-18 óra                                       
Helyszín: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME)
Budapest, XII. Zugligeti út 9-25

Főbb témák:
-    A gyerekek és fiatalok élete a XXI. század első évtizedeiben
-    Gyermekgondozás, családi nevelés, szülő – gyerek kapcsolatok
-    Óvodai, iskolai nevelés
-    Gyermekvédelem
-    Gyermekkor és a digitális média
-    Gyermekkép a tömegkommunikációban
-    Gyermekkori magatartási zavarok és kezelésük


Várjuk a fenti témákhoz kapcsolódó, vagy bármilyen más, a gyerekek helyzetét, sorsát, a pedagógiai és pszichológiai ellátást illető előadásokat.

Részvételi formák:
Poster
Előadás
Szimpózium

Folytatás... A teljes konferencia felhíváshoz és a regisztrációs laphoz klikk ide
 
Siettetett gyerekek Nyomtatás
Írta: Dr. Vajda Zsuzsanna   
sietetett gyerekek       
A címet  - „Siettetett gyerekek” egy amerikai szerzőtől, David Elkindtól kölcsönöztem, aki már a 80-as években felfigyelt a gyerekfelfogásban és a gyerekekkel való bánásmódban  végbemenő átalakulásra. A „siettetés” azt jelenti, hogy a gyerekek és a felnőttek élete, tapasztalatai, tevékenységei egyre kevésbé különböznek egymástól. A gyerekek mind fiatalabb korukban váltanak „felnőttes” életmódra az élet számos területén, egyre gyakrabban szereznek olyan tapasztalatokat, amelyeket a korábbi  évtizedekben a szakemberek és a közfelfogás egy bizonyos életkor alatt nem tartott elfogadhatónak. A gyermekfelfogásban bekövetkezett változásokat többen is regisztrálták – ezek összefoglalása megtalálható korábbi tanulmányaimban. A „siettetés” az elmúlt évtizedekben feltehetően tovább erősödött és számos szakember fejezte ki aggodalmát ezzel kapcsolatban. A megváltozott gyermekfelfogást és gyakorlati következményeit sokan összefüggésbe hozzák a gyerekek egyre gyakrabban panaszolt kezelhetetlenségével, magatartási problémáival, pszichoszomatikus betegségeivel. Garbarino, a gyerekekkel szembeni visszaélések amerikai szakembere egyenesen úgy véli, hogy a valódi gyerekkor lassan kevesek luxusává válik. Carleton Kendrick, az Egyesült Államok egyik népszerű nevelés-szakértője internetes folyóiratában arról számol be, hogy a rendelőjében megjelentek a felnőtt módra kiégett, csak a karrierjükre gondoló A típusú felnőttekre emlékeztető gyerekek, akik változatos pszichoszomatikus tünetekről, fejfájásról, emésztési zavarokról panaszkodnak. A pszichológus 8-10 éves páciensei félnek bevallani a szüleiknek, ha nem töltöttek legalább 4 órát a műkorcsolyapályán, vagy attól rettegnek, hogy az iskolában rosszabb minősítést kapnak, ha nem voltak elég ideig a röplabda edzéseken. A pszichoterapeuta a gyerekek és tizenévesek állapotromlásának aggasztó tüneteire hívja fel a figyelmet: a tizenévesek körében az elmúlt 20 év során megháromszorozódott az öngyilkosok száma, lányok százezrei esnek teherbe és gyakran gyereket is szülnek tizenéves korukban. Már 10-12 éves lányok fogyókúráznak, és a sokszorosára növekedett a gyerekek és fiatalok erőltetett sportedzések közben elszenvedett sérüléseinek előfordulása. A rendkívül kedvezőtlen körülmények közé tartozik, hogy gyerekek milliói szednek naponta gyógyszereket, hogy kezelhetőbbé váljanak otthon és az iskolában.

 

Folytatás... A siettetett gyerekek című írás folytatása
 
Változtassuk meg a gyerekkor kultúráját! Nyomtatás

 

Tisztelt Tagok és Érdeklődő Olvasók!

 

            Ismerkedjenek meg a CCFC – Campaign for Commercial Free Childhood -  Tartsuk távol a kereskedelmet a gyerekkortól – nevű mozgalomal. A nemzetközi civil szervezet székhelye a Harvard Egyetem, de az egész világon vannak hívei és támogatói. A szervezet rendszeresen tiltakozó kampányokat szervez a gyerekek kereskedelmi kihasználása ellen. Petíciókat, nyilatkozatokat fogalmaznak meg, minden eszközzel igyekeznek felhívni a nyilvánosság figyelmét.


December 15.-én kelt felhívásuk:

 

Változtassuk meg a gyerekkor kultúráját!

 

          2008 a vége felé közeledik és több, összefüggő esemény új energiával töltötte fel a CCFC erőfeszítéseit, hogy visszaszerezze a gyerekkort a korporációk kereskedőinek karmaiból. Úgy tűnik, nem maradhat fenn tovább olyan adminisztráció, amely a szabályozásnak szinte minden fajtáját elutasítja. Ha van bármilyen előnye is a mai gazdasági válságnak, akkor az a növekvő egyetértés: katasztrófához vezethet, ha a gazdaságra bízzuk, hogy szabályozza önmagát.
          Sajnos, a gyerekeket kihasználó korporációk túlságosan sokáig maguk írták a rájuk vonatkozó törvényeket. Szeretnénk hinni: 2009-ben egyedülálló alkalom nyílik a politika megváltoztatására annak érdekében, hogy megvédje a gyerekeket a gátlástalan kereskedelmi politikától.
          Nem lesz túl egyszerű. Mind a demokraták, mind a republikánusok le vannak kötelezve a korporációs érdekeknek és bűnrészesek a gyerekeknek szóló reklámok és kereskedelem eszkalációjában. Bizonyos, hogy minden erőfeszítés, amely arra irányul, hogy szabályozzuk a gyerekeknek szóló hirdetéseket, határozott ellenzésre fog találni a hatalmas anyagi erővel rendelkező gazdaság oldaláról. De az Ön segítségével elérhetjük, hogy a gyerekek érdeke valóban előbbre való legyen a korporációk érdekeinél!

    A CCFC honlapján bárki tájékozódhat a kampányokról, a szervezetről és a munkamódszeréről: www.commercialfreechildhood.org
 
Részlet az egyesület alapszabályából Nyomtatás

 A Magyar Pszichológusok Egyesületének célja 

 

A Magyar Pszichológusok Egyesülete nonprofit társadalmi szervezet, amelynek alapvető célja a szakszerűség és a tudományosság képviselete, a pszichológiai oktatásban, kutatásban és gyakorlatban működők érdekvédelme, szakmai munkájuk támogatása, a pszichológusok szakmai képzésének, továbbképzésének elősegítése, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerének alakítása, a pszichológia oktatását és a pszichológia különféle területeinek gyakorlati alkalmazását érintő politikai döntéshozatal befolyásolása, a pszichológusok és a pszichológia nyilvánosság előtti megjelenésének formálása, a lakosság pszichológiai kultúrájának ápolása, szakmai állásfoglalás a pszichológia tudományát és gyakorlatát érintő kérdésekben.

 

(A teljes alapszabály ide klikkelve olvasható.)

 
Gyerekek az olimpián Nyomtatás
Írta: Vajda Zsuzsanna   

          gyerekek az olimpián
A pekingi olimpia egyik botrányszagú eseménye, hogy az aranyérmes kínai tornászlányok életkorát feltehetően meghamisították, valójában még nem voltak az előírásoknak megfelelően 16 évesek. A csalás ellen a leghangosabban nem más tiltakozott, mint Károlyi Béla, az erdélyi magyar származású edző, aki már évtizedekkel ezelőtt rájött, milyen hallatlan előnyei vannak a gyerekek versenyeztetésének. No persze, ma ugyancsak ő a rivális amerikai tornászlány-csapat edzője.

Figyelemre méltó, ahogyan Károlyi beszámol róla, hogyan is keletkezett az ötlet. Évtizedekkel ezelőtt kiöregedett sportolóként tornatanár feleségével Románia egyik legszegényebb vidékére, a Zsil völgyébe költözött és tornatanárként dolgozott. Miközben az igen nehéz körülmények között élő bányászok gyerekeit tornáztatta, rendkívüli megfigyelést tett: „Pár hét alatt észrevettem, hogy a gyerekek milyen macskaügyességgel sajátítják el azokat az elemeket, amiket hónapokig tanultunk a főiskolán. Nem volt bennük félelem, könnyedén mozogtak. Ekkor ismertem fel, amit addig nem fedeztek fel, hogy erre lehet építeni. Bennük van a jövő, hiszen a tornát az érett nők sportjának ismerték. .. én kilenc-tíz éves gyerekekkel indultam csatába meglett nők ellen, és ez csípte a szemét a riválisoknak. Kihasználtam, hogy nem volt korhatár, utána persze be is vezették." Híres felfedezettje, . Nadia Comaneci,  a montreali olimpia idején alig 14 éves. Károlyi később disszidál, majd az amerikai tornászok felkészítésében kap szerepet. Elmondja, itt gondot okozott neki, hogy nem lehetett veréssel fegyelmezni, mint Romániában. Mégis igen nagy hatással volt a versenyzőire, büszkén meséli, hogyan vette rá Kerry Strugot 1996-ban, hogy sérülten is csinálja meg az ugrást, ami után azonnal kórházba vitték. 

Károlyi nyomában mások is felfedezték a gyerekek élsportolóvá hajszolásának rendkívüli előnyeit  A Magyar Úszószövetség 2006-ban kezdeményezte, hogy a bajnokságokon induló úszóversenyzők esetében szállítsák le a korhatárt 14 évre. A férfi futballban csak felső korhatár van, ez 23 év. A pekingi olimpia legfiatalabb versenyzője egyébként Tom Daley, toronyugró volt, aki májusban töltötte be 14. évét, és már több, mint hét éve versenyez.

 

Folytatás... A "Gyerekek az olimpián" című írás folytatásához klikk ide!
 
Csatlakozás Nyomtatás

 

 

Az egyesülethez való csatlakozáshoz egy alapító tag ajánlása szükséges.

 

 

A jelentkezési lap ide klikkelve letölthető.

 

 

 

Gyermekkor 2009 konferencia

Hírlevél

Feliratkozás a MaPsziE hírlevelére: A hírlevélben leginkább az egyesület által szervezett programokról adunk hírt, így például a pszichológia szabadegyetemekről, az általunk szervezett konferenciákról, és a pszichológia világát érintő témákról. Hírlevél általában havonta vagy kéthavonta jelenik meg.

 

A Hírlevélre való feliratkozáshoz klikk ide!

 

Mapszie - Magyar Pszichológusok Egyesülete Template by Ahadesign Támogatja a Joomla!